Nem vagyok egy Takaya Natsuki rajongó, rajz stílusa távol áll tőlem, de ez az egyik legkedvesebb sorozatom. Az első mangáim között szerepelt és kb 4 évig vártam feszülten hónapról, hónapra, hogy most mi történik Tohruval és Kyoval, valamint a Shouma család többi tagjával. Igazi komédiának indult, majd egyre inkább drámaivá vált.
Tohru Honda elvesztette édesanyját és otthonát véletlenül betéved a Shouma család házába és amikor kiderül helyzete munkát ajánlanak neki és felajánlják, hogy lakjon velük.. Tohru bele egyezik és házvezető teendőket lát el. Minden rendben van mindaddig amíg egy a kaotikus és roppant nevetséges körülmények között véletlenül kiderül hogy ha az ellentétes nemből valaki megölel egy Shoumát azok átváltoznak a megfelelő Juunishiükbe (kínai állat öv, hasonló mint a minek, csak ott évente változik). Történet innen már adja magát: figyelemmel kísérhetjük Tohru életét a Shouma családdal, az összes Juunishit megismerjük plusz a macskát ( az eredeti történet szerint amire a kínai asztrológia is, valamint buddhista mese alapján, Kami sama meghívta az állatokat, hogy együtt ünnepeljenek. A patkány ki szeretett viccelni a macskának azt mondta, hogy egy nappal később lesz a bál. A patkány az ökör hátán utazott végig majd végül leugrott és így ő érkezett meg elsőnek majd az ökör,a tigris, a nyúl,a sárkány, a kígyó, a ló, a juh,a majom,a kakas, a kutya és legvégül a disznó. Kivéve a macskát kit becsaptak. Ezért van 12 állatöv). a mindennapos problémákat, Shouma családtagok egymás közötti viszonyát vagy épp a közösségbe való beilleszkedés nehézségeit,stb.
Kedves nekem a sorozat, hisz elsők között akadt kezembe, kedves azért is, mert nagyszerű a történet: hol együtt nevetünk a szereplőkkel, hol együtt sírunk. Minden karakternek megvan a saját története, saját keresztje, problémája (amit az író picit nem rest teljes mélységben kidolgozni), tehát nem csak odavetett sablonos személyiségek komplex egyéniségek(leszámítva Tohrut aki bishojók ártatlanságával, no meg naivitásával van megáldva. Nem tagadom voltak helyzetek, hogy el tudtam volna bőgni magamat annyira naiv). Kedvencem természetes Kyo, a macsek, aki szemmel látható jellem változáson ment át. Sok karakter, jól kitalálva, csak voltak helyzetek, hogy egyszerre túl sokat mozgatott az író és az ember csak kapkodta a fejét, hogy ki, mikor, merre, MI VAN??? Mondjuk a maga 23 kötet hosszúságával, néha néha eljutottunk odáig, a hogy történet egy perccel nem haladt előrébb, csak megmagyaráztunk pár dolgot, amit már mindenki régen, de már ős régen sejt/tudott/tudni vélt/ vagy tán utalt is rá kétszer, háromszor…ötvenszer, akár egy egész köteten keresztül. Információból nem volt hiány.
A mangából készült egy 26 részes sorozat is, ami körülbelül a sorozat első 6 kötetét dolgozza fel, persze nem oly részletesen, mint a manga (hogy is lehetne), de tökéletesen érthető a képregény olvasása nélkül is. Nagyban nem tér el a történettől, sőt legtöbbször a manga elevenedik meg színesen, hanggal. Két Juunishi nem kerül csak bemutatásra. Persze így befejezetlen maradt a történet, de így is teljes értékű szórakozást nyújt. Véleményem szerint az anime rajz stílusa szebb, főleg a fiúknál, de Tohru szebb a mangában. (A mangában rajzok minősége és a karakterek folyamatosan fejlődnek, ahogy önmaguk is) Ígérték a második szezont, amit várva várok már nagyon-nagyon, de ha eddig nem jelentették be, akkor már nem is lesz.
Összességében igazi bishounen komédia, igencsak sok-sok köteten keresztül.
